2024. évi Ifjúsági Lány és Fiú Csapat Világbajnokság – 3.nap

Egy vereség, egy győzelem a 3. versenynap mérlege, így a mai mérkőzésen múlik a továbbjutás esélye!

A déli meccsen Horvátország következett, akik ellen már játszottunk korábban edzőmeccset, így ismertük már őket. A mérkőzés nehezen indult számunkra, sokat hibáztunk, így magunkra húztuk az ellenfelet, de az második félidőben már kézbe vettük az irányítást és végül nyerni is tudtunk.

Délután játszottuk a csoportban a legnehezebb meccsünket Kína ellen. A meccs szorosan indult, sajnos a végjátékban sok hibával játszottunk, így ezt a meccset elvesztettük. 

A holnapi napnak nagy a tétje, mindenképpen győzelemmel kell zárjunk Románia ellen, hogy a továbbjutás esélye meglegyen. A csoport harmadik helyezésre megvan az esélyünk, ez az esély múlik a holnapi győzelmen, illetve az LSD dobásaink is számítani fognak a legjobb 8 közé jutásért, így még életben vagyunk a továbbjutásért.” – számolt be Nagy Gyöngyi a tegnapi nap után.

A lányok mérkőzései a követkető időpontokban követhetőek magyar idő szerint:
December 18. 11:00 Románia – Magyarország
December 18. 18:00 Negyeddöntő
December 19. 9:00 Elődöntő
December 19. 15:00 Döntő

Élő eredménykövetés.