2024. évi Ifjúsági Lány és Fiú Csapat Világbajnokság – 4.nap

Negyeddöntőből búcsúzott az ifjúsági lány csapatunk az idei VB-n, így 5. helyen végeztek a versenyen. Gratulálunk lányok!

Románia – Magyarország: 7-3
“A mai napon a 8 közé jutás volt a tét, ahol a Románok elleni mérkőzés következett. Sajnos a verseny legrosszabb mérkőzése lett ez számunkra, teljesen elvesztettük az irányítást, amit már nem is tudtunk behozni, így ezen a meccsen kikaptunk.

Azonban szerencsénkre a csoportban történt körbeverések miatt a spanyolokkal álltunk 3-3-as aránnyal. Mivel a spanyolokat megvertük korábban, így a csapat csoport harmadikként zárta az alapszakaszt. Két harmadik juthatott be a legjobbak közé, melyet az LSD döntött el, ebben a harmadik csapatok közül mi zártunk a legjobban, így a csapat 7. helyen a legjobb 8 közé jutott.

Skócia – Magyarország: 9-2
A 4 közé jutásért a skótok következtek, akik lényegesen komolyabb játékrutinnal és tapasztalattal rendelkeznek, így komoly csatára számíthattunk. A meccs elején elég jól tartották magukat a lányok, de a 6. end rosszul sikerült, ahol a meccs el is dőlt.

Összességében a csapat hozta azt az elvárást, amit az elején megcéloztunk, jelen tudásunk maximumát adva. Mivel újonnan alakult csapatról beszélünk – ahol még az összeszokottság és a versenyrutin nincs meg – ez az eredmény nagyon jónak számít, abszolút helytállást jelent a lányoktól.” -Nagy Gyöngyi

Ezúton is gratulálunk a lányoknak és további sok szerencsét, jó mérkőzéseket kívánunk nekik!

A döntők ma 9-től ás 15 órától következnek, mely mérkőzések eredménye élőben követhető.