2024. évi Vegyes-páros Kvalifikációs Verseny – 2.nap
Hibátlanul menetel továbbra is a vegyes-párosunk a verseny alapszakaszában!
A második versenynapon két mérkőzés várt a párosra, egy Jamaica ellen, egy pedig Belgium ellen. Így értékelte a csapat a meccseket:
Jamaica-Magyarország: 7-8
Kárász Raul: “Bizakodóan mentünk fel, de kicsit más volt a jég, mint amire számítottunk, ezt nem kezeltük jól, és ebből adódtak problémák. Sok nehézséget okozott, hogy nem tudtunk alkalmazkodni a pályához.“
Joó Linda: “A 7. endben már éreztük, hogy nagy lehet a baj, talán emiatt is jobban összekaptuk magunkat, végül egy fontos draw-val és az ellenfél hibájával sikerült nyernünk.“
Belgium-Magyarország: 8-9
Kiss Zsolt: “Úgy látszik, ez ma egy ilyen nap volt, semmi sem akart sikerülni, folyamatosan vagy az irányt, vagy a sebességet nem találtuk a nap folyamán. A belgák ellen a 2. endben nagyon jól álltunk, de feleslegesen ütöttük meg az állást, hogy több ponttal álljunk, de így az ellenfél előtt is megnyílt a biztosabb pontszerzés lehetősége, ami sikerült is neki.
Innen folyamatosan nem jöttek az első két kövek, és utána mindig nekünk kellett kapaszkodni az endekben. A power playünkben végre jól játszottunk, jól építettük fel az állást a nagyobb pontért. Az ő power playukben a lopás vagy a „force” volt a cél. Ezt jól is csináltuk, de egy feleslegesen kockázatos kérés miatt kaptunk 4 pontot. A 8. endben is bőven kellett a szerencse, de Raul egy sikeres dupla take-outtal megfordította az állás képét, a végén pedig már nem kellett dobnunk a négy pontért.
Tanulságos nap volt, a hátralévő három meccsen mindenképpen jobban kell játszanunk.”
Szurkolunk a mai két mérkőzésen, hasonlóan jó végeredményt és jobb játékot kívánunk a párosnak!
A páros mérkőzései magyar idő szerint az alábbiakban követhetőek:
2024. December 4 13:30 Magyarország – Szlovákia
2024. December 4. 20:30 Hong Kong – Magyarország
2024. December 5. 13:30 Magyarország – Lettország