Tatabányai Kupák
VII. Középiskolák közötti Curling Kupa Tatabányán
2024. november 26-án ismét megrendeztük a már hagyományosnak számító Középiskolák közötti Curling Kupát, amelyet nagy érdeklődés övezett. Öt középiskola 16 csapata mérte össze tudását és ügyességét a jégen. Pördültek a curlingkövek, dolgoztak a seprűk, kiabáltak a skipek, és izgultak a kísérő pedagógusok.
Eredmények és díjazottak
A nagy csatákat követően az alábbi eredmények születtek:
I. hely: Target (Mikes Kelemen Technikum)
II. hely: Aurora Borealis (Kossuth Lajos Gimnázium)
III. hely: Profondó 1. (Bánki D-Péch A. Technikum)
A díjazott csapatok ugyan a jégen nyújtott kiemelkedő teljesítményükért kapták elismerést, de a versenyt színesítő, lexikális tudásra építő Kahoot játékon való remek szereplésüket is egy-két-négy üveg kölyök pezsgővel is honoráltuk.
Hagyományainknak megfelelően, a korai kezdésre való tekintettel gondoskodtunk a résztvevők számára vendéglátásról, amelyet a diákok nagyra értékeltek. A kamaszok örömmel tankolták fel magukat a meccsek előtt, hogy aztán tele energiával ugorjanak neki a játéknak – vagy csússzanak, hiszen itt ez a divat! A versenyek alatt kiváló hangulat uralkodott, a nézők és a csapattagok egyaránt élvezték a látványos és izgalmas endeket.
A rendezvényen tiszteletét tette Tatabánya Megyei Jogú Város Sportbizottságának elnöke, John Katalin, aki az érmek átadásában is közreműködött. Inspiráló beszéde és támogatása tovább emelte az esemény rangját.
A nap végén mindenki jókedvűen távozott. A játék örömén kívül minden résztvevő kapott egy-egy jégpálya belépőt is.
Résztvevő Iskolák: Bárdos László Gimnázium, TSZC Bánki D-Péch A. Technikum, TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola, TSZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum, TSZC Mikes Kelemen Technikum
IV. Általános Iskolák Közötti Curling Kupa
November 28-án ismét megrendezésre került a már hagyományosnak számító Általános Iskolák Közötti Curling Kupa, ahol négy iskola nyolc lelkes csapata mérte össze ügyességét és kitartását a jégen. Az eseményt a korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kísérte, és a fiatalok sportszeretete ezúttal is elképesztő hangulatot teremtett a jégpályán.
A nap izgalmát már reggel érezni lehetett. A korai kezdésre való tekintettel vendéglátással készültünk, amelyet a résztvevő gyerekek nagy örömmel fogadtak. Sokan a verseny előtt külön is rákérdeztek, hogy lesz-e tea és májkrémes kenyér.
Ezután következtek a jégen zajló események, ahol a csapatok igazán szoros meccseket is játszottak. A pályán szoros csaták zajlottak, és minden end egy-egy taktikai bravúrt hozott. A gyerekek ügyességét és elszántságát látva biztosak lehetünk benne, hogy a sport, a curling iránti szeretetük tovább fog nőni.
A rendkívül sportszerű, de annál elszántabb verseny végén a következő eredmények születtek:
I. hely: Jégolvasztók (Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola)
II. hely: Jeges Munkások (Bolyai János Általános Iskola)
III. hely: Zöld Sasok (Pólya György Általános Iskola)
A taktikai és fizikai kihívások mellett színesítette a versenyt egy lexikális tudáspróbára épülő játék is, amely új oldalról mozgatta meg a résztvevőket.
A rendezvényen jelen volt Gerics Roland, Tatabánya MJV sportreferense, aki nemcsak sportszakmai jelenlétével emelte az esemény színvonalát, hanem ki is próbálta magát a curlingben. Gyorsan bizonyította, hogy a jégen is otthonosan mozog, gyakorlott atlétaként pillanatok alatt ráérzett a curling lényegére, és a díjátadást is lelkesen vállalta be és vezette le.
A curling népszerűsége Tatabányán a fiatalok körében töretlen, és már most izgatottan készülünk az következő eseményekre. 2025 februárjában kerül megrendezésre a V. Általános Iskolák Közötti Curling Kupa, amelyre szeretettel várjuk a mostani és új résztvevőket is!
Emellett büszkén hívjuk fel a figyelmet arra, hogy terveink szerint Tatabánya ad otthont az U15-ös versenysorozat egyik fordulójának.
Résztvevő Iskolák: Bánhidai Jókai mór Általános Iskola, Bolyai János Általános Iskola, Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Pólya György Általános Iskola