A curling 100 év után visszatért a Balatonra
December 27-én a balatonboglári és balatonlellei jégpályákon tartottak curling bemutatót. Az esemény nemcsak sportkedvelők számára, hanem történeti szempontból is kiemelkedő volt: éppen egy évszázad után került vissza a curling a Balatonra.
Délelőtt Balatonbogláron, délután pedig Balatonlellén zajlott a curling bemutató, melyeken több tucatnyi résztvevő próbálhatta ki a különleges téli sportot. A bemutatót Kerekes Olivér és Kiss Balázs, a Magyar Curling Szövetség munkatársai tartották. Irányításukkal a résztvevők elsajátíthatták a curling alapjait, és megismerhették a sportág szabályait.
A Balaton jegén, majd Svájcban versenyeztek
– A 20. század elején a balatonalmádi villák tehetősebb tulajdonosai telente rendszeresen curlingeztek a Balaton jegén. Ez a sportág már akkoriban is népszerű volt a téli társaséleti események között. Sokan külföldre, Svájcba, Davosba is ellátogattak, hogy magasabb szinten is kipróbálják magukat. A curling időközben olimpiai sportággá fejlődött, amelyben a gránitkőből készült, közel 20 kg-os kőtömböket kell a jégpályán meghatározott célkörökbe csúsztatni. A verseny során az előttük haladó söprűs játékostárs a jég felületét csiszolja, ezzel javítva a kő csúszását és a pontosságot – mondta Vécsei Mihály, a balatonboglári és a balatonlellei jégpályák üzemeltetője. – A célunk az, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel a sportággal. Ezért hoztuk le a Balatonra, ahol 100 év után ismét hódít ez a különleges téli sport – tette hozzá.
Profi curling versenyt rendeznek a déli parton
Mint megtudtuk, a boglári jégpályán is gyakorló Balatoni Bocsok jégkorong csapatának anyaegyesülete, a Blue Point tagja a Magyar Curling Szövetségnek. Így került a bemutató a Balaton déli partjára.
A bemutató sikere arra inspirálta a szervezőket, hogy egy hivatalos curling versenyt is rendezzenek a Balatonon. Terveik szerint januárban a Balaton legnagyobb egybefüggő jégpályáján megrendeznék az első Balatonlellei Curling Kupát, ahol a legjobb sportolók mutatnák meg tudásukat.
Forrás: https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2024/12/curling-100-ev-utan-balaton