Újabb sportágnépszerűsítő események kerültek megrendezésre a “Több, mint sport!” pályázat támogatásával

A Magyar Paralimpiai Bizottság által meghirdetett “Több, mint sport!” pályázat keretében elnyert támogatásból a Magyar Curling Szövetségnek lehetősége nyílt újabb sportágnépszerűsítő események megrendezésére, valamint floor curling szettek beszerzésére is.

A programokra december 12-én a Tatabányai Műjégpályán, valamint december 15-én a Kamaraerdei Curling Club pályáján került sor, ahol a fogyatékkal élő emberek kipróbálhatták a sportág jeges változatát. Az eseményeken részt vevők mindkét helyszínen 3 órás program keretében ismerkedhettek meg a curling alapjaival, melyben a kerekesszékes vegyes-párosok edzői, illetve a siket csapatok edzője mellett, maguk a kerekesszékes és siket curling játékosok is a segítségükre voltak.

Mindkét esemény rendkívül jó hangulatban telt el, melynek köszönhetően több részt vevő is érdeklődött a sportág rendszeres gyakorlásával kapcsolatban.

A curling jeges változatának kipróbálása mellett, a támogatási programnak köszönhetően 6 új floor curling szett beszerzésére is sor került, mely a sportág népszerűsítését segíti, illetve különösen alkalmas a fogyatékkal élő emberek számára, mivel könnyen elsajátítható és szórakoztató mozgásformát kínál, amely fejleszti a koncentrációt és az együttműködési készséget.

A “Több, mint sport!” pályázat támogatásával megvalósult projekt jó példája annak, hogy a sport mindenki számára elérhetővé tehető.

Képek forrása: Kiss T. József