utanpotlassport.hu: Közel a házhoz a hazai curlingsport
Új edzőképzési és iskolai programot indított az elmúlt évtizedben a Magyar Curling Szövetség, amely mind szervezeti struktúrában, mind anyagilag egy polccal feljebb került. A sportág fejlődésének egyik központi figuráját, Kiss Bálint sportszakmai igazgatót kérdeztük: mi a helyzet a hazai curlingéletben?
Az elmúlt évtizedben nagyot lépett előre hazánkban a curlingsport. A szakszövetség vezetősége azzal a szándékkal vágott bele a munkába, hogy a kötelező feladatoknál – azaz a minimumnál – többet teljesítsen. Tíz év alatt a költségvetés több mint a hatszorosára, a tagegyesületek száma pedig a duplájára nőtt. A fejlesztések egyik főszereplője, a Magyar Curling Szövetség sportszakmai igazgatója, Kiss Bálint mesélt az előrelépés részleteiről az Utánpótlássportnak.
„Az volt a célunk, hogy új alapra helyezzük a curlinget Magyarországon. Utánpótlásbázist szerettünk volna építeni, amihez sok minden kell: százhúsz helyett már majdnem kétszáz igazolt versenyzőnk van, tizenkettőről huszonötre emelkedett a hazai klubok száma, jellemzően vidéken nyíltak új szakosztályok, például Tatabányán, Győrben, Szombathelyen, Makón, Veszprémben és Dunaújvárosban. Az gondolom, hogy mostanra sikerült országosan ismertté tennünk a curlinget.“
A színvonalas utánpótlás-nevelés elképzelhetetlen megfelelően képzett edzők nélkül.
„Elindítottuk az instruktorképzésünket, amely arra tanítja meg a résztvevőket, hogy az alapokat át tudják adni a gyerekeknek. Ha valaki elvégzi a tanfolyamunkat, akkor természetesen segítjük egy kezdőszettel: adunk köveket, csúszótalpat, valamint seprűt, hogy el tudjon kezdeni edzéseket tartani, amelyre eleinte a szövetség oktatói is elmennek. Az eggyel magasabb szintű, OKJ-s besorolású edzőképzést a Budapesti Sportszövetségek Uniójával együttműködésben alakítottunk ki. Korábban mindössze öt-hat ilyen végzettségű trénerünk volt, az előző évben hét és várhatóan az idén is újabb hét OKJ-s edzővel leszünk gazdagabbak.”
Igaz, hivatalos versenypálya továbbra is csak a Kamaraerdőben üzemel Magyarországon, sok jégcsarnokban lehet amatőrszinten edzeni. Budapesten a KSI-ben és a Jégkertben például meg lehet ismerkedni a sportággal. Kiss elmondta, hogy az iskolai programra nagyon büszkék.
„Nagy eredménynek tartom, hogy kanadai mintára kialakítottuk az úgynevezett open house programunkat, amely keretei között három iskola diákjait látjuk vendégül heti egyszer a kamaraerdei pályán. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a dupla testnevelésórán átjönnek hozzánk a gyerekek, és curlingeznek. A programot szeretnénk a jövőben kiterjeszteni más helyszínekre is, függőben is van hasonló megállapodásunk az egyik a KSI környékén lévő sulival. A sportág bemutatásában nagyon jól jön, hogy létezik a floor curling. Ez azért előnyös, mert míg a curlingpálya negyvenöt méter hosszú és jég kell hozzá, a floor verzióban csak tízméteres a pálya, és nincs jégigény, mert a kövek kerekeken gurulnak a linóleumon.”
Annak érdekében, hogy a curling széles réteg számára hozzáférhető legyen, a szövetség igyekszik minimalizálni a belépési költségeket.
„Az eszközöket egy szintig álljuk, a nagyobb klubok pedig a kamaraerdei pályabérlet árába beszállnak, így nem a szülőknek kell mindent finanszírozni. Ha valaki el szeretne indulni az országos bajnokságon, akkor viszont már kell venni curlingcipőt, ami hetven-nyolcvan ezer forintba került – tehát annyiba, mint egy jobb futó- vagy focicipő –, illetve seprűt, ami viszont ennek az összegnek körülbelül a fele. Anyagilag a nehezebb része akkor jön el, amikor nemzetközi versenyekre és edzőtáborokba utazunk. Két vegyes párossal bekerültünk a Héraklész-programba – azokat az utazásokat a szövetség fizeti –, valamint pályázatokkal tudjuk enyhíteni a költségeket.”
A Héraklész-program hatalmas előrelépést jelent, ugyanis korábban évente néhány alkalommal jutott el magyar curlinges külföldre, immár egy-két havonta részt tudnak venni a versenyzők nemzetközi versenyeken, edzőtáborokban.
„Érezhető, hogy a sportállamtitkárság is respektálja a munkánkat, elismerik, hogy fejlődünk. Szerintem szimpatikus, hogy stabil a szövetség vezetése, évek óta ugyanazok az emberek járnak egyeztetni hozzájuk, és évről évre eredményekről tudunk beszámolni. Az utóbbi években szervezeti szinten is előreléptünk, van kommunikációs vezetőnk, pénzügyesünk, elindítottuk a koordinációs irodát – már úgy működünk, mint egy kis cég! Azt pedig sportdiplomáciai sikerként könyveljük el, hogy 2024 után az idén is mi rendezhetjük meg az Olympic Hopes elnevezésű nemzetközi utánpótlásversenyt. Egy évvel ezelőtt az U15-ösök léphettek jégre, most pedig az U16-os korosztálynak írjuk ki a viadalt.”
Az Olympic Hopes jelentősége azért is kiemelkedő, mert curlingben egyetlen utánpótlás-világversenyt rendeznek, az U21-es világbajnokságot. Könnyen megérthető, hogy a tizennégy-tizenöt éves gyerekek még nem tudnak érvényesülni a még ugyan fiatal, de már felnőtt curlingesek ellen.
„Az U21-es vébén egy helyet kap Magyarország, ezért minden évben kvalifikációs tornát szervezünk. Ezzel párhuzamosan szoktuk rendezni az országos bajnokságot is, mivel mindenkinek szeretnénk versenyzési lehetőséget nyújtani – annak is, akinek még nincs esélye a kijutni a vb-re.”
És mik a távlati tervek? Irány az olimpia!
„Először tömegbázist akartunk építeni, amikor ez megvolt, akkor jöhetett a versenysport, és azt követi az élsport. Utóbbiban az igazán nagy eredmény persze az lenne, ha vegyes párosban kijutnánk a téli olimpiára. Én azt gondolom, erre leginkább 2030-ban lesz esély, ám egyelőre az is szép eredmény lenne, ha a kvalifikáció közelébe érnénk.”