2025. évi Kerekesszékes vegyes-páros Világbajnokság – 4.nap

Közel volt a továbbjutás lehetőségének esélye, de nem sikerült élni vele.

A tegnapi nap folyamán az angolok ellen mérkőztünk meg, aminek hatalmas tétje volt. Mivel előző nap esti mérkőzést játszott a magyar páros, így nem sok idő maradt a pihenésre, Anglia ellen az első idősávban kellett bizonyítanunk.

Rozgonyi Gergely, a páros edzője értékelte a mérkőzést, melynek végeredménye 8-7 lett az angolok javára:
“A bemelegítésnél működött minden, ugyan a kalapácsot nem szereztük meg, de a kezdő játék magabiztossága kellett a jó meccs kezdéshez. A fél időig teljesen jól mentek a dolgok, még az időmérési hibák sem zökkentettek ki minket. Kiépítettünk egy kis előnyt teljesen uraltuk a meccset. Aztán jött a félidei szünet, ami okozott némi zavart ugyanis volt egy extra medical timeout az ellenfél részéről.

Érezhető volt a kavarodás, de az 5. endet elhoztuk egy ponttal. Az ellenfél power play játékában nem sikerültek a dobások, és teljesen elment az erő. Ez sajnos innentől végigkísérte a hátralévő két endet. Az utolsó endben pedig teljesen elveszítettük a talajt, időkéréssel már nem tudtunk élni, hogy nyerjünk kis lélegzetvételnyi időt. Megremegtek a kezek és egy utolsó parádés dobással megfordította az Angol páros a meccset.

Az előző évektől eltérően most sajnos kevesebb mérkőzéből állt az alapszakasz így ha ma reggel nyerünk, sem biztos a helyünk a legjobb nyolcban. Csalódottak vagyunk, de tanulnunk kell a hibákból és keményen dolgozni a további sikerekért.”

Gratulálunk a párosnak a kijutáshoz, a világbajnoki szerepléshez és reméljük a versenyen megélt tapasztalások pozitívan hatnak a jövőben a csapatmunkára.

A verseny további mérkőzései az alábbiak szerint alakulnak:
2025. március 15. 11:00 Negyeddöntők
2025. március 15. 18:00 Elődöntők
2025. március 16. 11:00 Bronz mérkőzés
2025. március 16. 15:00 Döntő

Az élő eredmények itt követhetőek.