“A curling még mindig egy kis sportág Svédországban.” – interjú a kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes Niklas Edinnel
Szövetségünk sajtófőnöke, Bardocz-Bencsik Mariann nemrégiben a svédországi Karlstadba látogatott, ahol lehetősége nyílt interjút készíteni a regnáló férfi világbajnok csapat skipjével, Niklas Edinnel. Az interjú első részében az elmúlt szezonokról, valamint a jelenlegi csapatáról beszélgettek, míg a második felében a magyar curlingesek kérdéseire válaszolt a svéd klasszis.
BBM: A 2012/2013-as szezonban és az ideiben is megnyerted az Európa- és a világbajnokságot, azonban két teljesen más csapattal. Közte volt egy olimpiai bronzérem és egy hátsérülés miatt kihagyott idény. Hogyan élted meg ezt a hullámvasutat?
NE: 2013-ban egyértelmű célunk volt mind a két aranyérmet megnyerni, ezáltal az olimpiára is aranyesélyesként utazni. Meg is nyertük mindkettőt, és remek formában mentünk a játékokra. A közösen eltöltött hat évben a legjobb formáját Szocsiban nyújtotta a csapat, egészen az elődöntőig. Az a meccs azonban nem jött össze. Kicsit megváltozott addigra a jég, és mi nem tudtunk alkalmazkodni hozzá. Elkövettünk néhány hibát, míg a skót csapat, Murdockék nagyszerű napot fogtak ki, bravúrokat dobtak, és ezzel megnyerték az elődöntőt. Ez a meccs elgondolkoztatott az egész pályafutásomról, arról, szeretnék-e még négy évet a játékra áldozni az életemből, vagy inkább máshoz kell kezdenem. Egy kis gondolkozás után világossá vált, hogy szeretném folytatni, és az is, hogy mindezt a lehető legjobb csapattal tenném. Ezért először megkérdeztem Oskar Erikssont, aki azelőtt hat évig volt a cserénk, és egy hatalmas tehetség, hogy szeretne-e harmadikat játszani nálam. Ez részemről egy kézenfekvő döntés volt, és utána igazából ráhagytam, hogy válassza ki a másik két játékost. Kristian Lindström, a secondünk és Christoffer Sundgren, a leadünk Oskar előző csapatában is szerepelt, nagyon jól ismerik egymást, és én is ismertem őket valamennyire. Idén ezzel a csapattal, csak úgy, mint az előzővel, a fontos versenyekre koncentráltunk: a két svéd bajnokságra, az Eb-re és a vébére. Máshol nem is alkottunk semmi maradandót. A két nagy torna megnyerése megadta az alaphangot az olimpiai ciklusra, és úgy érzem, stabil és magabiztos csapatként tudunk együtt játszani, amikor kell. Képesnek kell lennünk akkor nyújtani a legjobbat, amikor igazán kell, ez mind nekünk, mind azokban nagyon fontos, akik pénzt áldoznak ránk. A következő idényben megpróbálunk még szilárdabb csapattá kovácsolódni, és jobban teljesíteni azokon a versenyeken, amelyeken idén nem sikerült. Jövőre talán nem fogunk ennyire nagy hangsúlyt fektetni a legnagyobb versenyekre, mert nem kell mindet megnyernünk. Elég ott maradnunk az élmezőnyben, játszani minden nagy ellenfél ellen, és érezni, hogy bárkit meg tudunk verni.
BBM: Érdekes, hogy az elmúlt három évből egyetlen meccset emeltél ki, az elveszített olimpiai elődöntőt. Még mindig fáj?
NE: Igen. Ugyanaz az érzésem, mind a 2010-es olimpia bronzmeccsével kapcsolatban. Az az utolsó kövön múlt, és kevesebb, mint három centivel veszítettük el. Ez az emlék végigkísérte a következő négy évünket, így tavaly tényleg az aranyért mentünk. Nem mi voltunk a legesélyesebbnek kikiáltva, hanem a kanadai csapat. Brad Jacobsék vezették a világranglistát, de rögtön ott voltunk mögöttük. Az olimpia előtt zsinórban négyszer vertük meg őket, sőt, az olimpián is győztünk ellenük, így tudtuk, hogy ez a két csapat fogja játszani a döntőt. Aztán az elődöntő számunkra nem úgy alakult, ahogy elterveztük, és ez hatalmas változást hozott. Olimpiai aranyérmesként talán együtt maradt volna az a csapat még négy évig, és egész más anyagi körülmények között tudtunk volna készülni. Nyilván örülök a bronzéremnek, de más lett volna minden, ha az az érem aranyszínű lenne. Így most újra nekirugaszkodunk, és ismét megcélozzuk az olimpiai aranyat.
BBM: A Szocsiban szerzett bronzérem után ezzel a teljesen új csapattal számítottál egy ennyire jó első szezonra? Vagy inkább csak vágyálom volt az Európa-bajnoki és a világbajnoki cím?
NE: Inkább csak álmodtam róla. Ez egy nagyon fiatal csapat, a többi srác 24-25 év körüli, és eddig nem igazán volt nemzetközi tapasztalatuk, így én úgy gondoltam, hogy minimum még egy idény kell, hogy ennyire magas szinten játsszunk, és vébét nyerjünk. Az Európa-bajnokságon számítottam rá, hogy aranyesélyesek leszünk a norvég csapattal együtt. De megnyerni az Eb-t veretlenül, Thomas Ulsrudékat legyőzve a döntőben, na, arra nem számítottam! Amikor ezt megcsináltuk, minden megváltozott. A csapat elhitte, hogy tud nagyon jól játszani, amikor tényleg fontos. Az igazat megvallva nem muzsikáltunk túl fényesen ősszel az Eb előtt, gyakorlatilag nem nyertünk semmit, pedig 8-9 versenyen is szerepeltünk. Aztán az Eb-t az addigi legjobb játékunkat mutatva nyertük, az volt a fordulópont. Láttuk, hogy ha odatesszük magunkat, és igazán akarjuk, meg tudjuk csinálni, amit eltervezünk.
BBM: Mi lehetett az oka annak, hogy minden az Eb-n állt össze?
NE: Új csapatként a fő célunk az volt, hogy érmet szerezzünk akár az Eb-n, akár a vébén. Ez kellett ahhoz, hogy továbbra is támogasson minket a Svéd Olimpiai Bizottság. Új csapat voltunk, és még semmilyen eredményt nem tettünk le az asztalra, az olimpiai bizottság mégis adott egy esélyt nekünk, hogy a világot körbeutazva minden nagy versenyen elinduljunk. Épp ezért éreztük a nyomást, hogy bizony minimum érmet kell szereznünk az idei szezonban. Erre nagyobb esélyt láttunk az Eb-n, mert Kanadát nagyon nehéz elkapni. Így tényleg igyekeztünk, hogy Svájcban meglegyen az érem, ezáltal biztosítsuk a további támogatást. Ez persze rányomta a bélyegét az Eb előtti versenyekre, hiszen már akkor leginkább a kontinenstornára koncentráltunk. Ráadásul volt néhány kisebb sérülésünk is az Eb előtt. Mindezek arra késztettek, hogy az Eb előtti heteket nagyon megnyomjuk, megfordítsuk a tendenciát, és végre kezdjünk el nyerni.
BBM: Mi az, amitől ennyire sikeres ez az új és roppant fiatal csapat?
NE: Azt kell, hogy mondjam, a színtiszta tehetség a kulcs. A csapat tagjai nagyon atletikusak, sok más sportágban is jeleskedtek, és mind a négyen rutinosak vagyunk abban, hogy nyomás alatt teljesítsünk. Mindannyian nagyon szeretünk más sportágakat is űzni, edzeni. Az előző csapatom pedig roppant tapasztalt volt. Még mindig úgy gondolom, hogy a régi csapattal is el tudtuk volna érni az idei sikereket, de a jövőben ez a mostani csapat még az előzőnél is erősebb lehet. Még több fizikai felkészüléssel és curlinges tapasztalattal ez a csapat sokra viheti, de ehhez rengeteg munkát kell elvégeznünk. Ahhoz, hogy a világelitben maradjunk, sok tapasztalatot kell gyűjtenünk, csak így tudunk az élmezőnyben maradni huzamosabb ideig. Már meg tudjuk verni a legnagyobb csapatokat, de ők még mindig többször vernének meg minket, mint mi őket. Ezért kell a rengeteg meccsrutin, így magasabb szinten fogunk tudni játszani rosszabb formában is, ha így érthető.
BBM: Abszolút. Hogy néz ki egy idényetek az edzések és a versenyek tekintetében?
NE: Rengteget versenyeztünk az elmúlt idényben, és ez a következőben is így lesz. 21 versenyen indultunk, idén pedig 23-on fogunk. Bár most kihagyjuk a két hétvégés Szuper Ligát, de szerintem még így is rekord ez a mennyiség a mezőnyben. Szóval rettentő sokat fogunk versenyezni, jóval kevesebbet edzeni, de szerintem a versenyzéstől lesz ez a csapat egyre jobb. Az edzés inkább a mentális felkészülés része, és igyekszünk kitalálni, hogyan is illesszük be azt a versenyek közé.
BBM: Ki állítja össze a versenynaptáratokat? Kinek mi a feladata a csapatban a pályán kívül?
NE: Idén Oskarral közösen határoztuk meg, hol induljunk. Annak idején ő választotta ki a versenyeket a régi csapatának, az én régi csapatomnál pedig enyém volt ez a feladat. Én több versenyen játszottam a szóba jöhetőek közül, mint a többiek, így én voltam, aki kiszemeltem, hol kéne indulni. Elég egyértelmű a lista gerince a Grand Slam-versenyekkel és a nemzetközi bajnokságokkal, és ha ezek megvannak, akkor lehet sakkozni, hogy rajtuk kívül hol tudunk még indulni. Ősszel majd’ három hónapot fogunk Kanadában tölteni, 9 vagy 10 versenyen fogunk indulni, utána Európában versenyzünk néhány tornán, majd ingázunk pár verseny erejéig Kanada és Európa között. Ezután következik remélhetőleg a világbajnokság, valamint az Európai Körverseny és a Grand Slam-sorozat utolsó állomásai. A munkamegosztás a jégen kívül úgy néz ki, hogy Oskar foglalja a repülőjegyeket, míg Christoffer és én foglalkozunk a szponzorkereséssel, mert muszáj újakat találnunk, ha ennyit akarunk versenyezni. Bár le kell, hogy kopogjam, egész jól állunk most, bár még nyerni kell egy-két nagy címet, hogy igazán nagy szponzoraink legyenek. A munkamegosztásra visszatérve Kristian a gyakorlati emberünk, ő csinálja meg a jeget edzés előtt, ő vezeti a kocsit a versenyek alatt. Szóval mindenkinek megvan a saját feladata, és eddig ez nagyszerűen működik így.
BBM: Örülök, hogy szóba került a szponzorkeresés. Az aktuális világ- és Európa-bajnoknak mennyire nehéz támogatókat találnia?
NE: Nehéz. Régebben könnyebb volt, de a gazdasági válság után a cégek kevesebbet költenek szponzorációra. Hosszú ideig ugyanannyi bevételünk volt szponzoroktól, mint junior korunkban, annak ellenére, hogy ekkor már olimpikonok voltunk. A szocsi olimpia előtt saját magunknak tettük magasabbra a lécet azzal, hogy megnyertünk az Eb-t és a vébét is egy szezonban. Az újságokban egyértelmű aranyesélyesként írtak rólunk. Akkor szert tettünk néhány nagyobb támogatóra, és bízunk benne, hogy ez megint így lesz Európa- és világbajnokokként. Egyelőre azonban nincs sok nagy támogatónk, legalábbis nem akkora, amekkorákra az ember gondolna, ismerve az eredményeinket.
BBM: A potenciális szponzorok ismerik a csapatot, vagy be kell nekik mutatni a világ- és Európa-bajnok svéd curlingválogatottat?
NE: Ez attól függ. Karlstad környékén általában tudják, kik vagyunk. Az ország többi részében működő cégeknek el kell mondani, hogy én vagyok, aki ott voltam az olimpián, és akkor tudják. Viszont kizárólag név alapján nem biztos.
BBM: És mi a helyzet az utca emberével? A karlstadiak felismernek titeket? És az ország más városaiban?
NE: Itt, Karlstadban sokan jönnek oda hozzánk, gratulálnak egy-egy siker után. Sokan követik figyelemmel az eredményeinket, és örülnek, ha jól szereplünk. Azonban a városon kívül nem sokan ismernek fel. A curling még mindig egy kis sportág Svédországban, bár tény, hogy négyévente, az olimpián nagy médiafigyelem szegeződik rá. Bízunk benne, hogy a jövőben többen fognak minket felismerni országszerte, de Karlstadban már most népszerűek vagyunk.
BBM: Köszönöm szépen az eddigi válaszokat. Ahogy az elején is említettem, hoztam pár kérdést magyar curlingesektől, a magyar Team Edin-szurkolóktól. Jöhetnek?
NE: Állok elébük!
BBM: Nemrég a Nemetközi Olimpiai Bizottság beválasztotta az olimpiai programba a vegyespáros számot. Számos kérdést kaptál azzal kapcsolatban, hogy szerinted hogyan befolyásolja ez a döntés a curling fejlődését.
NE: Mindenképp pozitívan fogja befolyásolni! Több nemzetnek lesz esélye arra, hogy kijusson az olimpiára. Nagyon jó lehetőség ez arra, hogy több és több országban ismerjék meg és kezdjék el űzni a curlinget. A kis szövetségeknek könnyebb lesz csapatokat kiállítania, hiszen jóval nehezebb négy jó játékost csapattá kovácsolni, mint kettőt. Szóval mindenképp a sportág fejlődését szolgálja a NOB-döntés, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ketté fog válni a sport. Olyasminek képzelem a jövőt, mint a strandröplabda és a röplabda viszonyát. Nem biztos, hogy sok olyan játékos lesz, amelyik mind a kettőt űzni fogja. A legjobb csapatok szerintem maradni fognak a csapatcurlingnél, míg azok, akik nem feltétlen érnek el kimagasló eredményeket a csapatukkal, elképzelhető, hogy kipróbálják magukat vegyespárosban. A jövőben könnyebb lesz kiválasztani, hogy melyik a neked inkább testhezálló.
BBM: Pontosan azon okokból örülünk mi nagyon ennek a döntésnek Magyarországon, amiket felsoroltál, hiszen kis szövetségként vegyespárosban már van egy kétszeres világbajnok csapatunk. Itt fel is tenném neked Kiss Zsolt, a páros egyik tagjának kérdését: ki mernél állni ellene és párja, Palancsa Dorottya ellen egy vegyespáros meccsre?
NE: Persze! Ha lesz rá lehetőség, állok elébe!
BBM: És kit választanál partnerednek?
NE: Hú, ez nehéz kérdés! Szerintem Eve Muirheadre esne a választásom, játszottunk már együtt a Continental Cupon is. Talán ő a legtehetségesebb női játékos, akit valaha láttam. A játék minden elemében nagyon jó, és ez az, ami a vegyespároshoz kell. Jó skipnek kell lenned, jó söprőnek és jó dobónak. Szerintem ő lenne a legjobb partner a vegyespároshoz.
BBM: A következő kérdező arra kíváncsi, hogy ha nem curlingezheznél, vagy nem curlingezhettél volna soha, lenne valami, amiben eljuthatnál vagy eljuthattál volna ilyen magasságokba?
NE: Biztos, hogy nem most, de ha nagyon korán elkezdtem volna valamilyen más, a curlinghez hasonló sportot, mint a pool vagy a golf, elképzelhető. Bár golfban annyival nagyobb a verseny, annyival többen játsszák világszerte, hogy biztosan nagyon nehéz lenne. Sok sportot kipróbáltam, és sok sportágat űzünk kiegészítésként, de az biztos, hogy ha most kezdeném bármelyiket is komolyabban űzni, semmi esélyem nem lenne olyan magaslatokba jutni, mint a curlinggel.
BBM: Ha van Svédországban év sportolója gála, vagy bármi hasonló rendezvény, ahol találkoztok a svéd élsport krémjével, tudják, hogy kik vagytok, milyen sportágat űztök?
NE: Igen! Így, több olimpiával a hátam mögött már ismernek. A svéd élsport elitje, főleg, akik az olimpiai részvételért harcolnak, névről biztos, hogy ismerik egymást, sokszor arcról is, és tudjuk egymás legjelentősebb eredményeit.
BBM: Az elmúlt Európa-bajnokságon az „A” csoportba jutott magyar női válogatott egyik tagja kérdezi, hogy mennyire követed az eseményeket a női és a férfi „A” és “B” csoport mezőnyében, és hogy tudsz-e valamit a magyar csapatokról.
NE: Abszolút. Az Eb-n mindig megnézzük mindkét csoport mezőnyét, de természetesen, ahogy a végéhez közeledik a verseny, már csak magunkra, a saját meccseinkre koncentrálunk. Aztán ha döntőt játszunk, utána rögtön következik a bankett, amikor mi is kiengedjük a gőzt. Ott van lehetőség arra, hogy a többi csapattal vegyüljünk, így számos alkalommal találkoztunk a magyar lányokkal, akikkel nagyokat lehet bulizni. Szoktuk figyelni, hogy milyen eredményeik vannak, nemcsak Eb-ken, hanem más nemzetközi tornákon is. Ha jól emlékszem, egy női klubcsapatotok szokott néhány körversenybeli tornán is indulni. Látni, hogy a sportág folyamatosan fejlődik Magyarországon, ez nemcsak a női, de a férfi csapat eredményein is látszik.
BBM: Milyen csapatépítő programokat szerveztek a jégen kívül?
NE: Rengeteg mindent! Nagyon szeretünk sportolni, edzeni, sportot nézni a tévében, eljárni poolozni, golfozni, ez mind-mind csapatépítő program. Nagyon szeretjük a filmeket, a sorozatokat, mind a négyen láttuk például a Trónok harcát, és rengeteg a közös barátunk is. A szezonban szinte minden napot együtt töltünk. Ugyanakkor néha jólesik külön is kell lenni, mert így is körülbelül 300 napot töltünk együtt egy évben. Ez azért elég.
BBM: Mi a legfőbb célod a curlingben?
NE: Tulajdonképpen három fő célom van. Nyilvánvaló, hogy szeretnék olimpiát nyerni, és az olimpiára világrangista-vezetőként utazni. Az elmúlt két olimpia aranyérmese világelsőként ment az ötkarikás játékokra, és úgy nyerte meg azt. Mi is a legnagyobb aranyesélyesként szeretnénk odautazni. Ez a két legfőbb célom ezzel a csapattal. És a saját pályafutásomat nézve van még egy: eddig kétszer nyertem világbajnokságot, és négynél több vébéaranya senkinek nincs. Így a távlati célom azt, hogy megpróbáljunk még hármat nyerni, így ötszörös világbajnok legyek. Mindegyik cél eléréséig nagy utat kell megtenni, és ha csak az első kettő sikerül, akkor is boldog leszek. Szeretnék még vagy tíz évig curlingezni, minél többször vébédöntőt játszani, és ahányszor csak lehet, megnyerni azt.
BBM: Július 6-án lesz a 30. születésnapod. Hogy fogod ünnepelni?
NE: Jaj, nem akarom ünnepelni! Nem, vicceltem! Jó buli lesz! Igazából sokan kérdezték már a barátaim közül, hogy mit fogok csinálni, hogy fogok ünnepelni, de eddig még nem igazán gondolkoztam el rajta. Azóta, hogy 15 évesen eljöttem otthonról, nincs nagy ünneplés, csupán üzenetek a barátoktól, egy szelet torta, ám most, hogy 30 leszek, elő kell rukkolnom valamivel. Szerintem meghívom a legközelebbi barátokat, hogy érezzük jól magunkat, és gyűjtsünk egy-két maradandó élményt.
BBM: Az egyik nagy kanadai verseny névadó szponzora a Tim Hortons fánkokat gyártó cég. Szereted ezeket a fánkokat?
NE: Ajaj, valaki láthatott engem a Tim Hortons Brieren enni őket! Szeretem őket, sőt, igazából minden édességet szeretek. Rengeteg cukorkát eszem, és tudom, hogy élsportolóként nem épp a legjobb példát mutatom ezzel, de úgy vagyok vele, hogy amikor olimpiára készülök, nagyon egészségesen eszem, rengeteget edzem, de máskor minden finomság jöhet. És mivel irtó sokat edzünk, szerintem nem okozok vele magamnak akkora nagy károkat. Úgy vélem, igenis belefér, hogy egyek fánkokat, igyak kávét, és egyek sok-sok édességet. A Tim Hortons fánkok közül pedig a kedvencem a „Boston cream” fantázianevű.
BBM: A végére maradt egy komolyabb, a curlinghez kapcsolódó kérdés. Melyik volt az a pont a pályafutásodban, amikortól élsportolónak tekinted magad?
NE: Hú, ez egy jó kérdés! A pályafutásom tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor megnyertük a junior vébét 2004-ben. 18 éves voltam, még iskolába jártam, és akkor tudatosult bennem, hogy szeretnék olyan jó lenni a sportágban, amennyire csak lehet, és szerettem volna hivatásomként űzni azt. Akkor még senki nem volt profi curlinges az országban, és mi sem tudtuk, hogy fog ez működni. Csak elkezdtünk rengeteget edzeni, a junior vébé után új csapatot építeni, és három évig hihetetlen sikeresek voltunk. Juniorként játszottunk a felnőtt vébén is. Akkoriban kezdtük magunkat profinak tekinteni. Akkor szereztünk néhány szponzort, kaptunk támogatást a Svéd Olimpiai Bizottságtól, és bár nem kerestünk rengeteget, de arra elég volt, hogy minden nagy tornán el tudtunk indulni Európában, sőt, néhány kanadain is. Innentől kezdve profiként játszottunk végig két teljes olimpiai ciklust az előző csapatommal.
BBM: Nagyon köszönöm, hogy időt szántál az interjúra, és kívánom, hogy mind a három fő célodat elérd.
NE: Köszönöm szépen!