A közgyűlés napirendi pontjai:
1. Szakmai beszámoló az előző évről: ezt szöveges formában szoktuk megcsinálni, sokszor lehet az átfedések miatt pl. a MOB-hoz küldött anyagból meríteni. Most mindenképpen azt javaslom, hogy maradjon ez a formátum.
2. 2019. évi szakmai terv – én itt állnék át szívesen a pontokba szedett, workplan típusú dokumentumra, amely igazodik a stratégiai célokhoz és világosan kiemeli a legfontosabb szakmai tevékenységeket (és amit a következő évben ez alapján lehet értékelni). Itt a stratégia után adtam egy alapot, aminek a megvitatása elakadt, de én javaslom azt folytatni, és a rutinszerű “háztartási” feladatokat kihagyni belőle.
3. 2018-as pénzügyi beszámoló elfogadása és az FB véleménye – ezt Márti elkészíti és az FB véleményezi.
4. 2019-es költségvetés – ha elfogadjuk a most készült felosztási javaslatot, akkor a szokásos formátumban kérném a titkárságot, hogy készítse el.
5. Egyesületi tagdíj: én felvetném, hogy ez legyen arányosítva a játékosok számával vagy az egyesületek szavazati jogával.
6. Szavazati arányok megváltoztatása és alapszabály-módosítás – az októberben elnapolt döntések előkészítése szükséges. A szavazati arányok kapcsán az átigazolások kérdésének tisztázása, az alapszabály kapcsán a működési változtatások fő elemeinek bevétele az alapszabályba.
A WCF-ben szokás egy elnöki beszámolót is tartani, amelyben Kate a saját közvetlen elfoglaltságait, tárgyalásait, egyzetetéseit, utazásait szokta egy beszámolóban bemutatni. Ezt én is szívesen megcsinálnám, több olyan anyagi vonzattal is járó utazás és egyéb tevékenység van évente, amivel kapcsolatban fontosnak érzem a tájékoztatást ezen a fórumon (is).
Zsuzsi