Az olaszok rutinja döntött

Mindkét csapat alapos verést kapott hétfőn délután, így a magyar-olasz rangadó előtt az volt a kérdés, melyik hölgykoszorú szedi össze magát jobban. Hiába van Diana Gaspari személyében rutinos skipje az olaszoknak (ez már a 11. Eb-je a korábbi Európa-bajnoki ezüstérmesnek), az első end megmutatta, hogy a skótok elleni 1-8 még benne van a lelkében. Egy ezen a szinten könnyűnek számító take-out köve csúszott csúnyán ki a ház szélére, így magyar “lopással” kezdődött a mérkőzés.

Az olaszok ugyan egyenlítettek, a következő endben viszont ismét a délután látott török-magyar csatát idézte a játék. Az utolsó csúszás előtt még 11 kő volt a házban, Palancsa Dorottya – rendkívül bölcsen – nem is bolygatta meg az állást, a szándékosan mellé csúsztatott kő ellenére is sikerült két pontot írni. Az olaszoknál a csapat legfiatalabb tagja, Stefania Constantini ezúttal is a kispadról nézte az eseményeket, annak ellenére, hogy az első két fordulóban mindkét győztes meccsen játszott (átlagosan), azóta viszont a rutinos Chiara Olivieri (aki pont húsz évvel idősebb lecserélt társánál) játszik az olasz csapatban. A rutinra szüksége is volt az olaszoknak, akik addig fűzték az állást, amíg egy kockázatos utolsó kőbe “hajszolták bele” a magyar skipet. Ez a taktika bejött nekik, a szünetben 4-3-ra ők vezettek.

IMG_1569

Magyar egyenlítés után a hetedik end volt a döntő, amelyben három pontot írtak az olaszok, az itt megszerzett előnyt pedig rutinosan végigvitték és végül 8-5-re nyertek. Az olaszok ezzel 4/1-es mutatóval állnak, a magyar csapat pedig sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a tornán. Vélhetően Kalocsai Vera is szebb 23. születésnapot képzelt el magának, örülni talán csak annak tud, hogy a holland férfi válogatottban szereplő párja győzött csapatával, méghozzá nem is akárki ellen. Ők ugyanis a késő délutáni programban a címvédő Niklas Edinéket verték meg 9-5-re. A két vereséggel zárult hétfői nap után Palancsa Zoltánt kértük összegzésre és némi helyzetértékelésre, annyit hozzátéve, hogy Diana Gaspari végül 83%-al, Palancsa Dorottya pedig 84%-al játszott – a mérkőzés statisztikai lapja szerint:

Ami a női mezőny esti szuperrangadóját illeti, a két veretlen csapat mérkőzését a svédek nyerték. Igaz másként is alakulhatott volna az utolsó end, ha Anna Hasselborg kilencedik end végén elkövetett nagy hibáját (double take-out helyett átcsúszott a két svájci kő között) nem csak kettővel, hanem hárommal használják ki a svájciak, akik végül az ekkor megszerzett 6-5-ös előnyüket nem tudták megőrizni. Az oroszok viszont megszerezték első győzelmüket, a dánok ellen elég hamar véget ért a csata, köszönhetően a hat-nullás ötödik játékrésznek. Az esti eredmények után valósággal kettészakadt a tabella, a svéd-svájci-skót-olasz négyes jelentős előnybe került az elődöntőért vívott harcban.

5. forduló
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Végeredmény
Olaszország (Gaspari) Hammer (Last Stone First End) 0 1 0 2 1 0 3 0 1 X 8
Magyarország (Palancsa) 1 0 2 0 0 1 0 1 0 X 5

A-osztály eredmények, nők 5. forduló:

Svédország – Svájc 8-6

Csehország – Törökország 8-7 (extra-end után)

Olaszország – Magyarország 8-5

Oroszország – Dánia 12-2

Skócia – Németország 8-5

Az A-osztály állása öt forduló után:

1. Svédország 5 győzelem / 0 vereség

2. Svájc, Skócia Olaszország 4 / 1

5. Csehország, Törökország, Magyarország 2 / 3

8. Oroszország, Dánia 1 / 4

10. Németország 0 / 5

A magyar csapatra a hétfői duplázás után kedden csak hajszállal vár könnyebb program, délután kettő órától lányaink egyetlen mérkőzést játszanak aznap. Igaz azt a kiváló, még mindig veretlen svédek ellen teszik majd Palancsa Dorottyáék.

A magyar férfi válogatott számára sem alakult jól a hétfői nap esti része, ahol “kalapáccsal együtt” is egy 0-7-es kezdésbe futottak bele két end után a korábban stabil A-csoportos Finnország ellen. Innen nem is volt visszaút és mivel kedden korai meccset játszik a csapat, így hamar kezet is nyújtottak Kaustééknak. A meccs talán egyetlen pozitívuma, hogy a sérült Ézsöl Gábor helyett (aki a spanyolok ellen egy erőteljes söprésnél elesett és a vállát zúzta meg) bemutatkozhatott a fiatal, alig 17 éves Kalocsay Ottó Dániel is az Európa-bajnokságon. Kedden reggel az észtek ellen jöhet 24 órán belül a harmadik mérkőzés, de most már a feljutás reális esélye nélkül állhat jégre a csapat. A finnek elleni csata után Kiss Bálint csapatvezető értékelte a helyzetet: