Beszámoló a WCF füsseni bíróképzéséről
Július 3-án és 4-én a németországi Füssen adott otthont a Curling Világszövetség (WCF) haladó szintű bíróképzésének, melynek célja nemzetközi szintű versenybírók képzése volt. A kétnapos eseményen Magyarországot Kiss Bálint, a hazai bírói testület elnöke, valamint Patonai Ágnes, egyik legtapasztaltabb versenybírónk képviselte.
A képzésen olyan, alapfokú bírói minősítéssel rendelkező bírók vehettek részt, akiknek már volt tapasztalatuk a bíráskodás és az időmérés terén. A kétnapos intenzív programban szerepeltek előadások, szabályértelmezések, csoportos beszélgetések, valamint gyakorlati feladatok. A kurzust egy vizsga zárta, amelyet mindkét magyar résztvevő sikeresen teljesített.
„A tematika nagyon alaposan kidolgozott volt. Sok, jól összegyűjtött elméleti rész mellett nagyon sok gyakorlati kérdést feszegettünk. Mutattak például videókat különböző helyzetekről, és meg kellett mondanunk, versenybíróként mit tennénk, és azt a szabálykönyv melyik pontjára hivatkozva tennénk. Aztán olyan feladataink voltak, hogy kis csoportokban össze kellett gyűjtenünk, hogy a team meetingen milyen témákról kell beszélnünk. Ezek a gyakorlatok nagyon hasznosak voltak, mert az itt részletezett dolgokat aztán itthon is tudjuk alkalmazni, persze kicsit lefordítva a hazai viszonyokra.” – emlékezett vissza Patonai Ágnes.
Arról, hogy a bíróképzésen tanultakat hogyan lehet majd hasznosítani itthon, illetve nemzetközi színtéren, Kiss Bálint így vélekedik:
„Mindenképp szeretnénk szervezni Ágival egy haladó, felfrissítő képzést, ahol tovább tudnánk adni a Füssenben tanultakat. Erről folynak most az egyeztetések. A hazai curling szempontjából nagyon fontos, hogy több képzett bírónk legyen, így nagyobb legyen az esély arra, hogy egy-egy verseny előtt minden idősávra találjunk szakképzett és megbízható bírót.
Ez a kurzus nagyon sok új ismeret adott számomra, így ezeket most alaposan megtanulom, a következő idényben pedig igyekszem őket használni és tapasztalatokat gyűjteni. Előbb hazai szinten szeretnék biztos lenni magamban, hogy aztán pár év múlva kellő magabiztossággal és tudással tudjak jelentkezni akár egy nemzetközi versenyre.”
Patonai Ágnes évek óta dolgozik a Magyar Curling Szövetség versenyein bíróként, így a nemzetközi bírói karrier az ő esetében igazán közel van:
„Az a megtiszteltetés ért, hogy a WCF meghívott, hogy dolgozzak versenybíróként szeptemberben a vegyescsapatok világbajnokságán, azonban sajnos abban az időpontban nem érek rá. A következő felkínált lehetőséggel azonban fogok élni, így a novemberi, esbjergi férfi és női Európa-bajnokság „A” ligájában fogom tudni kipróbálni magam először nemzetközi bíróként.” – mesélt a jó hírről Patonai Ágnes.
A Magyar Curling Szövetség sok sikert kíván Kiss Bálint és Patonai Ágnes bírói munkájához mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren.