Díjátadóval zártuk az idényt
Május 25.-én tartottuk a 2016/2017-es szezon záróbankettjét, ahol díjaztuk a 2017-ben rendezett országos bajnokságok dobogósait.
A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Lehmann László,sportágunk MOB-beli referense, aki a színpadon köszöntötte is az ünneplőket.
Először Kalmár György, az MCSZ elnökségi tagja a 2017. évi Vegyescsapatok Országos Bajnokságának érmeseit köszöntötte. A harmadik helyet elért Hammer Time csapatát, a második helyezett Stones alakulatát, valamint a bajnoki aranyérmes No Turners-t.
Kalmár György ezt követően az Ifjúsági Vegyes-páros Országos Bajnokság első három helyezett csapatát hívta a színpadra. A bronzérmes Biró Bernadettet és Kalocsay Ottót, az ezüstérmes Balladik Berenikét ésTatár Lőrincet, végül az aranyérmes Nagy Laurát és Spiller Emiliót.
Az áprilisi egyéni OB díjai kerültek ezt követően átadásra. Kalmár György, valamint az MCSZ elnöke, Dr. Bukta Zsuzsanna először a női verseny dobogósait szólította a színpadra: a harmadik helyezett Szekeres Ildikót, a második Miklai Henriettát, illetve az országos bajnok Palancsa Dorottyát. Ezután a férfiak egyéni OB-jának első három helyezettjéé volt a színpad: a harmadik Nagy Viktoré, a második Nagy Györgyé, illetve a bajnok Kiss Zsolté.
A májusi instruktori képzésen hárman végeztek, nekik nyújtotta át a kurzus elvégzéséért járó oklevelüket Bukta Zsuzsanna és Sárdi Péter. Ez alkalomból Bukta Zsuzsanna megköszönte a képzés koordinátora, Rókusfalvy András, valamint az oktató Sárdi Péter munkáját.
A koedukált B Ligás Felnőtt Országos Bajnokság harmadik helyéért járó serleget az UTE Dragons, a második helyért járó kupát az SSC férficsapata, míg az aranyéremhez járó trófeát az UTE 1. férficsapata vette át Fóti Balázstól, az MCSZ alelnökétől, valamint Kiss Bálinttól, a Versenybírói Testület vezetőjétől. A B Liga női csapatai között rendezett külön versenyben a harmadik helyen az UTE Jégkristályok csapata, a másodikon az UTE Four Four női csapata, míg az első helyen a Hackers alakulata végzett.
Ezután az A Ligás Ifjúsági Országos Bajnokság díjai kerültek átadásra, így a lányok mezőnyében megkapta a harmadik helyezettnek járó serleget a Fradi Junior csapata, a második helyezettnek járó kupát az UTE Jégkristályok alakulata, illetve a bajnokcsapatnak járó trófeát a Vasas SC Girling. A fiúk mezőnyének harmadik helyezettje az Ifjonti HÉV lett, a második helyen VASAS SC Titánok végzett, míg az országos bajnok az UTE Ifi Jégördögök formációja lett.
Ezt követően a 2017. évi A Ligás Női és Férfi Országos Bajnokság serlegei találtak gazdára. Kalmár György és Bukta Zsuzsanna először a női versenyben bronzérmes Vasas női csapatát szólította a színpadra, majd csatlakozott hozzájuk a második helyen végzett End Hunters és a bajnok Team Palancsa. A férfi bajnokság díjait a bronzérmes FTC Jaguars csapata, az ezüstérmes VASAS SC Titánok, valamint a bajnok Jégmadarak csapata vette át Kalmár Györgytől és Bukta Zsuzsannától.
Végezetül különleges díjazottjainké volt a színpad. Fóti Balázs és Bukta Zsuzsanna megköszönte Kalocsay Ottó Dániel munkáját, amiért szekrényt készített az MCSZ-nek. Az év elején, Prágában rendezett Olympic Hopes elnevezésű ifjúsági torna bronzérmes magyar résztvevőit is ez alkalommal köszöntöttük, Joó Lindát, Nagy Laura Karolinát, Nagy Viktort, Tatár Lőrincet, valamint az őket a helyszínen is segítő edzőt, Nagy Gyöngyit.
Az ifjak után a kicsivel idősebbek is díjazásra kerültek: az UTE Four Four férficsapata, valamint az End Hunters alakulata a legrégebben együtt játszó férfi, illetve női csapatként kaptak elismerést. Utolsóként Szekeres Ildikó és Nagy György léphetett színpadra, hogy átvegyék a vegyes-páros szakágban az irdei szezonban elért kimagasló nemzetközi eredményükért az MCSZ elismerését. A csapat a Curling Champions Tour sorozatban a második helyen végzett.
A bankett formális részét Bukta Zsuzsanna pohárköszöntője zárta, amelyet vacsora és kötetlen beszélgetés követett.
A banketten Palancsa Péter fotózott. Képei itt tekinthetők meg.