Elment az esély…

Közel volt a kimagasló sikerhez a Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya (tartalék: Micheller Dorottya) összeállítású magyar női curling-válogatott az új-zélandi Nasebyben zajló világbajnoki kvalifikációs tornán. A csapat 5/2-es mérleggel abszolválta a csoportkör küzdelmeit és így bejutott a rájátszásba.

A play-off első körében az addig veretlen finnek elszenvedték első vereségüket, egy pontszegény mérkőzésen ugyanis kikaptak az  ezzel ötödik vb-szereplést kiharcoló Rui Wang vezette Kínától. A finnek ezzel “ellőttek” egy esélyt, a folytatásban viszont éppen a magyar csapat ellen játszhattak azért Oona Kauste és társai, hogy kijussanak a márciusi dániai világbajnokságra. A mérkőzés sajnos sokkal egyoldalúbban alakult, mint a csoportkörös összecsapás. Az első négy end után három (!) lopással a finnek már 4-0-ra vezettek és végül 8-1-re nyertek. Ezzel eldőlt, hogy a vb-kvalifikációs tornáról Kína és Finnország harcolta ki a vb-indulást a nőknél. Ez sajnos most nem jött össze a Palancsa Dorottya-féle csapatnak, pedig közel volt a sportágtörténeti bravúr.

hunfin

“Hát… Ez most nem sikerült. A finn csapat még előttünk jár, nem tudtunk mit kezdeni a precíz kövekkel. Azzal együtt én nagyon büszke vagyok a csapatra, hosszú utat jártunk be – átvitt értelemben is.” – írta a finnek elleni vereség után saját Facebook oldalán a csapat edzője, Palancsa Zoltán.

A férfi tornáról végül Dél-Korea és Hollandia jutott ki a vb-re, itt az angolok lehetnek pechesek, akik a play-off mindkét mérkőzésén kikaptak, így a mieinkhez hasonlóan szintén lemaradtak a vb-ről.