EYOF 2023 – 3. nap
A magyar ifjúsági vegyes-csapat válogatott 2-2-es mérleggel vághatott neki a harmadik napnak, ahol ugyan egy meccsünk volt, de az ellenfelünk a csoportunkat veretlenül vezető Svájc volt.
Az ‘A’ csoport délelőtti első fordulójában, most a magyarok voltak az erőnyerők (7 fős csoport esetén, egy csapat mindig pihen). A csoport második napi mérkőzésén a veretlen svájciakkal néztünk farkasszemet. A mérkőzést jól kezdtük, a harmadik endig szoros volt az állás, de a szünet előtt sikerült 4 pontot írnia ellenfelünknek. Ezt követően az eredmény már érdemben nem változott és 8-3-as vereséget szenvedtünk.
Az utolsó fordulót megelőzően a csoportot továbbra is a makulátlan mérleggel (5-0) álló Svájc vezeti, akiket holtversenyben a házigazda olaszok és németek követnek 4-1-es mérleggel. Magyarország áll a IV. helyen (2-3). Minket a holnapi ellenfelünk, Csehország követ, akik egyenlően állnak a spanyolok legjobbjaival az V. helyen (1-4). A csoportot nyeretlenül Ausztria zárja, akinek már nincs is további csoportmérkőzése.
A ‘B’ csoportban még két idősáv szerepel a mai napon, de eddig legjobban a veretlen lettek, majd őket követve egy vereséggel a svédek és a norvégok állnak.
A csapat további mérkőzései:
01.26. 13:30 Magyarország – Csehország
Az eredményeket élőben ITT lehet követni, a live stream pedig ITT érhető el.
#curling #eyof2023