Hajszálon múlt a továbbjutás Oberstdorfban

A későbbi ezüstérmes, cseh csapat akadályozta meg a Szekeres Ildikó és Nagy György alkotta curling vegyes páros továbbjutását a legjobb nyolc közé, a Világkupa-sorozat hétvégi obertsdorfi állomásán. A nagy meleg miatt a körülmények ugyan korántsem voltak ideálisak, a résztvevők mégis örültek, hiszen végre ismét jégre léphettek. Húsz vegyes páros indulására számítottak Oberstdorfban, a curling Világkupa-sorozat hétvégi állomásán, ám a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt, már a hét folyamán három csapat lemondta a részvételét. A német szervezők így is örömmel látták vendégül a világelithez tartozó sportolókat, akik – öt duóval – Svédországból érkeztek a legnagyobb számban.  A magyar színeket a Vasas versenyzői, Szekeres Ildikó és Nagy György képviselték.

A sportág élmezőnyéhez tartozó skandinávok ellen végül csak a csehek tudták eredményesen felvenni a harcot, egyetlen nem svédként jutva a legjobb négy közé. A döntőben azonban a prágai Zuzan Paulova, Tomas Paul kettős is alulmaradt a karlstadti Almida De ValOskar Eriksson duóval szemben, amely ezen az eseményen játszott először együtt. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy első találkozójukat el is vesztették, igaz, ezt követően már csak nyerő szériáik voltak, s egyre jobban megtalálták az összhangot. A harmadik helyen a Heldin, Magnusson svéd egység végzett. Szekeres Ildikó és Nagy György egy győzelemmel és három vereséggel a C-csoport negyedik helyén fejezte be a pénteki és szombati küzdelmeket, így a vasárnapi helyosztók során ők már nem léptek jégre.


A német Világkupa-viadalon résztvevő csapatok ebben a furcsa helyzetben leginkább annak örültek, hogy végre versenyezhettek a hosszúra nyúlt tétlenséget követően. S bár többen úgy vélték, hogy a jég nem volt a legjobb minőségű, ennek ellenére remek csatákat hozott az oberstdorfi verseny.  Szekeres Ildikó a Vasas honlapjának így értékelt: „Valóban öröm volt ilyen hosszú kihagyás után ismét jégen lenni és játszani. A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, hiszen ebben az iszonyúan meleg időben kellett jó minőségű jeget biztosítaniuk. A nagy hőmérséklet különbség és az óriási páratartalom miatt ez nem is sikerülhetett tökéletesen. Ami pedig magát a versenyt illeti, bizony adok-kapok eredmények születtek, nem kevés meglepetéssel. Mi sem erre számítottunk, de ismét tanulunk a történtekből. A számszerű eredmény ellenére, valójában csak nagyon kevésen múlott, hogy nem jutottunk be a legjobb nyolc közé. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a verseny későbbi ezüstérmese, a cseh válogatott ejtett ki bennünket. Úgy tekintünk a németországi vendégszereplésre, mint egy újabb lépcsőfokra a további fejlődés és a céljaink elérése felé.”


World Curling Tour. Oberstdorf. C-csoport:
Vestman, Ahlberg (svéd) – Szekeres, Nagy 10-2; Turmann, Lill (észt) – Szekeres, Nagy 11-5; Paulova, Paul (cseh) – Szekeres, Nagy 7-6; Szekeres, Nagy – Schoell, Harsch (német) 8-2.

Forrás: vasassc.hu