Interjú Patonai Ágnes WCF-versenybíróval

A tallinni Európa-bajnokságon nem csak a jégen, de a pályák mellett is voltak magyarok. Patonai Ágnes a Curling Világszövetség (WCF) versenybírójaként dolgozott az A-osztály mérkőzésein, a női torna bronzmérkőzést is ő vezette. A korábbi válogatott játékos a curling.hu olvasói számára mesél munkája hátteréről, kulisszatitkairól.

Jól ismernek téged a jeges sportok világában, hiszen többszörös magyar bajnok és válogatott vagy curlingben, korábban pedig rövidpályás gyorskorcsolyában versenyeztél. Pár éve viszont átálltál a „sötét oldalra”, hiszen versenybíró lettél curlingben? Miként lesz valaki versenybíró ebben a sportágban?

Technikailag az kellett hozzá, hogy egy, a WCF által szervezett háromnapos bíróképzésen részt vegyek, de természetesen nagyon jól kell ismerni hozzá a sportág szabályait. Nem szükséges, hogy valaki játsszon előtte, a bíráskodáshoz nem kell a játékos múlt. Egy világversenyen viszont nyilván előnyt jelenthet, ha van gyakorlati tapasztalatod abban, hogy a jégen mit hogy szoktak csinálni. Én 2015-ben voltam először Európa-bajnokságon a dániai Esbjergben. Utána hívtak a vegyes csapat vb-re is a következő évben, de oda már nem tudtam menni, mert akkor voltam várandós Benivel. Tavaly az olimpiai kvalifikációs versenyen bíráskodtam Plzenben, ez pedig Tallinnban most a második Eb-m. Hasonló pozícióban korábban nem dolgozhatott még magyar curling szakember, ami nekem hatalmas elismerés.

Segített neked az érvényesülésben az, hogy korábban játékosként is szerepelhettél már Európa-bajnokságon az A-osztályban? A magyar válogatottak erősödése jó háttér a sportdiplomáciában is?

Nyilván nem hátrány, de ez nem igazán elvárás, mert a WCF előszeretettel támogatja a kisebb nemzeteket. A nemzetközi szövetség kifejezetten keresi azokat az országokat, amelyek curling szakembereire számíthat, szerintem magyar jégmesterként vagy technikai munkatársként is lehetne szerepet vállalni világversenyeken. Ennek az elvnek a jegyében rendezhetett például Budapest idén ősszel WCF kongresszust is.

A curling a legdemokratikusabb sportág, ahol a csapatok a jégen megegyeznek egymással a vitás kérdésekben, így szinte nincs is szükség bírókra. Miért kell akkor mégis valaki, aki a jég mellett dolgozik?

Sok sportágban mondhatják, hogy a bírók ahogy fogalmaztál, a „sötét oldalon” állnak, de ez nálunk szerintem nincs így. Itt a bírók azért vannak, hogy támogassák a csapatokat abban, hogy maximális teljesítményt tudjanak nyújtani. Ilyenkor az Eb körmérkőzéses meccsei alatt minden pályához tartozik egy pályabíró. Nekünk az a feladatunk, hogy ha a játékosok a jégen nem tudják eldönteni, hogy melyik kő van közelebb a ház közepéhez, mi mérjük le a köveket. Ha valaki például hozzáér a kőhöz játék közben, akkor mi segítünk ismertetni a szabályokat, hogy milyen keretek között döntsék el a csapatok, hogy mi a további teendő. Ha technikai problémák vannak az érzékelős kövekkel, amelyek jelzik a hog-line violation-t, akkor mi tudjuk jelezni a technikai munkatársak felé, hogy elemet kell cserélni. Ha pedig időkérés van, akkor is mi állíttatjuk meg az órát, továbbá felügyelünk arra, hogy illetéktelenek ne zavarják meg a mérkőzést.

Az előfordulhat, hogy a játékosok nem ismerik a szabályokat?

Igen, rengetegszer van ilyenre példa. Most itt a tallinni Eb-n is előfordult, hogy a dán csapat órája futott az egyik meccsemen és jelezték, hogy rossz órán peregnek a másodpercek. Ezt én jeleztem az időmérőknek, akik visszanézték az esetet. Valóban, 80 másodpercig a dánok órája ment, nem az ellenfélé. Ilyenkor az a szabály, hogy a vétlen csapatnak kétszer annyi időt írnak jóvá, viszont a másik csapatnak (hiába gondolkozhatott addig), nem csökkentik az idejét. A dán skip így hiába kérte tőlem, hogy az  ellenfél idejét is csökkentsük – mert ezáltal időnyomás alá kerülhet később – a szabályok ezt nem tették lehetővé.

Van olyan, hogy nem hisznek neked menet közben és azt mondják, hogy rendben van, de akkor mutasd meg, hogy hol van ez a szabály leírva?

Ott van mindig a zsebünkben a szabálykönyv, de nálam még nem fordult elő, hogy meg kellett volna mutatni valakinek. De ha nézeteltérés van, akkor ezt végső tartalékként elő lehetne venni.

Nyilván a mérés az egyik legfontosabb vitatéma mérkőzés közben, amikor fel is kell mennetek a jégre. Ezen túl melyek azok a területek, ahol még szoktak lenni vitás helyzetek a curling sportban?

Az időméréssel szokott gyakran gond lenni, mert ezt is emberek csinálják, és van, amikor három órán keresztül kell figyelni. Előfordulhat, hogy a nagy hidegben az időmérők tévednek, vagy lankad a figyelmük. Mi is azért ülünk ott, hogy ezeket a hibákat észrevegyük és korrigáljuk. Plzenben tavaly volt egy érdekes helyzet, ahol az olaszok a dán lányok ellen egymást követő három kőnél is hozzáértek a kőhöz. Egyszer a hog-line előtt, egyszer a hog-line után, egyszer pedig pont a hog-line-on. Előbbi kettőre volt szabály, az utóbbira azonban nem – amikor pont a vonalon érnek hozzá – és hosszas videózás után sem tudták megállapítani, hogy előtte vagy utána volt az érintés, így sokáig állt a játék, hogy végül eldöntsék, mi legyen. A kőhöz történő hozzáérésnél azért van viszonylag kevés vita, mert a vétlen csapat skipje dönt a visszahelyezésről, de itt is mindig a „spirit of curling” jegyében kell meghoznia ezeket a döntéseket. Az persze nyilván nincs benne a játék szellemiségében, hogy valaki ilyen esetben a ház közepébe helyezze vissza a saját kövét – bár szabály nem tiltja…

Volt-e olyan eseted, amikor egy verseny után álmatlan éjszakád volt, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy jól döntöttél?

Ilyen szerencsére még nem volt eddigi pályafutásom során, de vállalom a felelősséget, ami a bíráskodással jár. Izgalmas lenne, ha egy olimpia döntőben mondjuk az utolsó kőnél nekem kellene mérnem és azon múlna a győzelem. Volt is ilyen esetem az első Európa-bajnokságomon, ahol a bronzmeccsen a mérést követően dőlt el a győzelem, ami komoly felelősséget rótt rám. Ezt a helyzetet azért a bírók nem szeretik különösebben, mert nem ők akarnak méréssel dönteni – de szerintem ez egy kifejezetten izgalmas feladat. De ha a mérésnél véletlenül arrébb tolnék egy követ – akkor az a hiba biztosan egy életen át kísértene…

Ha már szóba hoztad az olimpiát, van esély arra, hogy eljuss versenybíróként egy olimpiára?

Az olimpián való szereplés technikai szempontból egyfajta jutalom. Ha valaki sokat és jól szerepel, akkor az elérhető bírók közül nyilván azt fogják választani, aki a legaktívabb volt. Bízom benne, hogy előbb-utóbb nekem is megadja majd a sors, hogy olimpiára mehessek. Ehhez nagyon alaposnak, precíznek kell lenni. Éles versenyhelyzetben nem szabad hibázni, mert az a csapatoknak nagy stressz-faktort tud okozni – bíróként ezt kell elkerülnünk ahhoz, hogy igazán jók legyünk és számítsanak ránk. Nagyon odafigyelnek ránk, a főbíró (chief umpire) olyan apróságokért is ránk szólhat, ha a last stone draw mérésénél például a műszert egy kézzel fogjuk meg az előírt kettő helyett, hiszen időnként millimétereken múlhatnak a dolgok.

Előfordulhat olyan, hogy a játékosok nem elégedettek a döntésetekkel és a kérdés úgymond „másodfokra” kerül és a főbíró véleményét kéri ki?

Igen, most itt Tallinnban is volt a finnek mérkőzésén egy ilyen eset, ahol az egyik end végén kellett mérni a köveket. A mérés a második pontért ment, a finnek pedig nem fogadták el a bíró mérését kétszeri alkalomra sem és kérték, hogy harmadszorra is mérje le. Ez megtörtént, de ekkor sem fogadták el az eredményt, végül a főbírónak kellett lejönnie, ő is lemérte a köveket és az ő (egyébként a pályabíróéval megegyező) döntését fogadták csak el hitelesnek…

Mi a legszebb élmény és a legkellemetlenebb a bíráskodásban?

A legszebb élmény a legelső Európa-bajnokságomon ért még 2015-ben, amikor a banketten az A-osztályban szereplő csapatok köszönték meg a munkánkat. Olyan játékosok, akiket én addig rajongva néztem a tévében. Ez egy olyanfajta tiszteletet jelzett a bírói gárda felé, amit korábban nem tapasztaltam és ezt felemelő volt átélni. Kellemetlen élmény nagyon nincs szerencsére, de itt Tallinnban például volt olyan napom, amikor több, mint 17 órát álltam-ültem a jégen, ami azért megterheli a szervezetet.

A jégen mindig lehet olyan kérdés, amivel az embert meglepik, hiába tudja a szabálykönyvet kívülről. Ilyenkor mindig kérek tanácsot mástól, nehogy olyat engedjek meg, amit nem szabadott volna vagy ne tiltsak meg olyat, amihez a csapatnak joga lett volna. Ehhez rutin is kell, de nem egyszerű, mert minden évben változik kicsit a szabálykönyv.

Ahhoz például nehéz alkalmazkodni, hogy a 2015-ös esbjergi Eb-n nagyon szigorúan tiltották, hogy bárkit beengedjünk a játéktérre. Itt Tallinban viszont ebben nem annyira szigorú a versenyigazgatóság, könnyebben beengedik a cserejátékost is, hogy bevigyen ételt vagy frissítőt a társaknak. Ilyenkor én is elbizonytalanodok, hogy mi a helyes. Én bíróként elég szabálykövető vagyok, így időnként nem egyértelmű, hogy mit válaszoljak a felmerülő kérdésekre.

Te tudsz-e már csak bíró szemmel mérkőzéseket nézni vagy időnként azért még a játékos is „kibújik belőled”?

Érdekes volt, mert annak idején, amikor az A-osztályban szerepeltünk, akkor kicsit úgy éreztük, hogy velünk szigorúbban bánnak a bírók. Pedig nem erről volt szó, csak tudták, hogy mi még ezen a szinten tapasztalatlanok vagyunk és jobban figyeltek ránk, hogy ne csináljunk olyat, amit nem szabad már a legjobbak között. Itt már van TV-közvetítés, nem mindegy, hogy mit mutat a televízió az eseményről, szigorúbbak a szabályok. Most már látom utólag, hogy ránk ezért figyeltek oda jobban annak idején a 2012-es Eb-n.

De például ott van David Murdoch, aki sok-sok éven keresztül volt a skót férfi válogatott skipje. Ő most edzőként szerepel itt az Eb-n, és őt is időnként emlékeztetni kell, hogy mit szabad és mit nem. Még ő sem tartózkodhat a jégen, amikor a last stone draw van és neki is szólni kell, mert az ember hajlamos „ottfelejteni” magát. Ilyenkor nekünk oda kell mennünk még David Murdoch-hoz is és szólni kell neki, hogy fáradjon le…

Meddig tervezed a bíráskodást a curling sportágban?

Kiváló nyugdíjas munka…:) Én imádom élőben nézni a curlinget, ennél közelebbről pedig nem lehet ilyen színvonalú mérkőzéseket látni, ha az időm és energiám engedi, akkor szeretnék sokáig ott maradni versenybíróként a sportág mellett…