Kanada és Svédország veretlen
Szerdán megkezdődtek a küzdelmek a férfi curling olimpiai címért. Tizenkét csapat kezdte meg az olimpiát, amely közül a csoportkör után a legjobb négy játszhat majd elődöntőt Phjongcshangban. Az első fordulók történéseit Czermann Kristóf az alábbi írásában foglalja össze:
A kanadai csapat repülőrajtot vett, eddig 3 meccsen 3 győzelmet zsebelt be a címvédő. Olaszország ellen szoros meccsen Kevin Koe csapata egy utolsó köves dupla take-out-tal biztosította be a győzelmet. A britek elleni meccs hasonló izgalmakat hozott: Kanada az utolsó endre itt is egy pontos előnnyel fordult, de a végén Kyle Smith hibázott, így Kevin Koe-nak le se kellett dobnia az utolsó kövét a győzelemhez. A legsimább meccset eddig a norvégok elleni mérkőzés hozta a két olimpiai bajnokot is felvonultató észak-amerikai csapatnak: Thomas Ulsrudék a hatodik endig tartották magukat, onnan viszont Kanada magabiztos játékkal megfordította a meccset, majd végül 7-4-re nyert. Kanada tehát úton van a címvédés felé, de érdemes azért áttekinteni a kihívókat is!
Svédország hasonlóan jól kezdte a tornát. Négy évvel ezelőtt Niklas Edin az akkori csapatával is esélyesnek számított, ám akkor a defenzív játék nem ment elég pontosan, és az elődöntőben a David Murdoch vezette skót csapat legyőzte őket. A torna után az a csapat feloszlott, Edin a második legjobb csapat élére állt, és azóta mind a négy Európa-bajnokságról győztesen tért haza, és a 2015-ös világbajnokságot is megnyerte. A legutóbbi vb-n a Brad Gushue vezette kanadai csapattól viszont kikaptak a döntőben. A jelenlegi tornán Svédország is három győzelemmel kezdett. Az első meccsen a Rasmus Stjerne vezette dán csapattal játszott Svédország, itt az ötödik endben írt három, majd a hatodik endben lopott két ponttal biztosította be a győzelmet, majd a Dél-Korea elleni meccsen egészen parádés statisztikával diadalmaskodott, hiszen minden játékos 90% felett játszott…
A legutóbbi Európa-bajnokság ezüstérmese, a brit színekben induló skót csapat is jól kezdte az olimpiát. Míg pár éve mindenki Murdoch-ot vagy Brewstert várta kijutni skót színekben a saját csapatával, addig ma már nem számít meglepetésnek, hogy az Európa-bajnokságon 2015-ben 5. majd 2017-ben 2. helyet szerző Kyle Smith csapata érkezett az olimpiára. A Kanada elleni vereség azt gondolom, curlingben sosem szégyen, viszont a Svájc elleni ki-ki meccsen sikerült bizonyítani; egy utolsó kővel megnyert meccsen lett 6-5 a végeredmény Skóciának.
Olaszország is két győzelemmel kezdett. A csapat alapját az Amos Mosaner-féle csapat adja, aki ellen még hat éve volt szerencsém játszani. A sikeres ifi szereplések után érkezett a csapathoz Joel Retornaz, akivel 2014-ben rögtön Eb-elődöntőt játszott a csapat, azonban ott Norvégiától, majd a bronzmeccsen Svájctól elszenvedett vereség miatt csak a negyedik helyen végzett. Kiugró eredményt azóta nem sikerült elérni, azonban az olimpiai kvalifikáló versenyt megnyerték, azóta pedig az USA és Svájc csapatát sikerült megverni, ezzel a 4. helyen állnak jelenleg.
A torna kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy öt csapat is 1-1 győzelemmel áll. A legnagyobb meglepetés Norvégia szereplése: a Thomas Ulsrud vezette négyes két vereséggel kezdett, és jelenleg csak a nyeretlen Dél-Korea elleni meccs után ünnepelhettek győzelmet. A következő két fordulóban két pikáns mérkőzést is játszanak: előbb Svédország-Nagy-Britannia, majd Kanada-Svédország mérkőzések lesznek. Az utolsó helyezett, házigazda Dél-Korea csapata Kanada és Nagy-Britannia ellen próbálja megszerezni első győzelmét.
Skip | W | L | PF | PA | Ends won |
Ends lost |
Blank ends |
Stolen ends |
Shot % | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kanada | Kevin Koe | 3 | 0 | 18 | 11 | 13 | 10 | 6 | 3 | 84% |
Svédország | Niklas Edin | 3 | 0 | 26 | 11 | 15 | 8 | 4 | 4 | 89% |
Nagy-Britannia | Kyle Smith | 2 | 1 | 16 | 16 | 14 | 12 | 5 | 1 | 80% |
Olaszország | Joël Retornaz | 2 | 2 | 24 | 24 | 17 | 15 | 8 | 3 | 81% |
Japán | Yusuke Morozumi | 1 | 1 | 11 | 10 | 9 | 9 | 1 | 2 | 83% |
Dánia | Rasmus Stjerne | 1 | 2 | 18 | 22 | 11 | 14 | 6 | 1 | 82% |
Norvégia | Thomas Ulsrud | 1 | 2 | 15 | 18 | 11 | 14 | 3 | 1 | 83% |
Svájc | Peter de Cruz | 1 | 2 | 18 | 20 | 12 | 16 | 3 | 1 | 84% |
Egyesült Államok | John Shuster | 1 | 2 | 24 | 27 | 13 | 13 | 1 | 2 | 81% |
Dél-Korea | Kim Chang-min | 0 | 3 | 14 | 25 | 10 | 14 | 4 | 1 | 84% |