Ki győzi le a világbajnokokat?
Öt éve folyamatosan Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyeri meg a vegyes páros országos bajnokságot curlingben. A kétszeres világbajnok (2013, 2015) kettős számára decemberben ismét eljött a címvédés ideje, hiszen az elúszott olimpiai kvalifikáció ellenére jövő áprilisban újra világbajnokságot rendeznek majd ebben a szakágban, ahol a december 7-12 között rendezendő ob győztes párosa képviselheti Magyarországot. A svédországi tornára vágyik a korábbi vb-ezüstérmes Szekeres Ildikó – Nagy György páros is, akik az elmúlt öt évből négyszer eljutottak a bajnoki döntőig, ott azonban rendre vereséget szenvedtek.
A két favorit páros a csütörtökön elkezdődött országos bajnokság első két fordulóját egyaránt sikerrel vette és már csak ők számítanak veretlennek a mezőnyben. Kettőjük nagy érdeklődésre számot tartó összecsapását a csoportkör utolsó fordulójában, vasárnap kora délután rendezik. A csoportkör után az első négy helyezett csapat jut be a rájátszásba, ahol a sportágban megszokott Page Play-off módszer szerint alakul majd ki a döntő mezőnye. A finálé a szokásoknak megfelelően két nyert mérkőzésig tart. Az országos bajnokság végén, december 12-én, kedden avatnak bajnokot a vegyes párosoknál.
A nyolc páros részvételével zajló vegyes páros ob eredményei az ALÁBBI LINKEN követhetőek.
Vegyes páros ob 2017 – eredmények:
1. forduló