Szívszaggató győzelem
Utolsó csoportmérkőzését megnyerte, de mégsem juthat már fel a magyar női curling-válogatott a Tallinnban zajló Európa-bajnokságon. A Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya (tartalék: Micheller Dorottya, edző. Palancsa Zoltán) összeállítású csapat a papírformának megfelelően 6-4-re legyőzte az eddig 1/7-es mutatóval rendelkező, már kiesett Szlovákiát. A mellettünk zajló pályán azonban nem indult jól a magyar feljutási esélyek szempontjából még szintén fontos észt-spanyol találkozó. Az észtek 3-0-ra vezettek és bár volt 4-4 és 5-5 is az állás, végül nem a nekünk kedvező spanyol sikerrel, hanem 6-5-ös észt diadallal zárult ez a párharc.
A magyar válogatott így öt győzelemmel és négy vereséggel zárta az Európa-bajnokságot, de nem jutott be a B-divízió négy legjobb csapata közé, a szintén 5/4-el záró litvánoktól ugyanis kikapott a magyar csapat a csoportkörben. A péntek reggel induló rájátszásban így majd norvég-litván és török-észt párharcokat rendeznek az A-osztályba kerülésért. A csoportkör végén nem csak mi szomorkodhattunk, de az angolok is, akik hét forduló után még 5/2-es mérleggel álltak, ám utolsó két csoportmérkőzésüket elveszítették, így számukra is a tervezettnél korábban ért véget a verseny.
“A célunk egyértelműen a visszakerülés volt az A-osztályba. Sajnos ezt nem értük el, bár a rájátszáshoz nagyon kevés hiányzott. Az Eb elején még nem találtuk a játékunkat, küzdöttünk minden meccsen. Pontatlanul játszottunk, aránylag sok technikai hibával. A torna második felében már jobb volt a technika, és taktikailag is tudtunk alkalmazkodni a lehetőségeinkhez, a jéghez és az ellenfélhez. Sajnos itt is volt “lyukas” meccsünk (spanyol), viszont az angolok ellen nyújtottunk a legjobb formát. Két vereséget nagyon sajnálunk, a litván és a spanyol csapat ellenit. A felkészülésből még hiányzott néhány edzés, így az áprilistól tanult technikák még nem rögzültek a lányokban.“ – így összegezte a curling.hu-nak az Európa-bajnokságot a csapat edzője, Palancsa Zoltán.
9. forduló | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | Végeredmény |
Magyarország (Palancsa Dorottya) | 2 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 6 |
Szlovákia (Silvia Sykorova) | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 4 |
Ez az eredmény azt is jelenti egyben, hogy a magyar női csapat jövő novemberben a svédországi Helsingborgban rendezendő Eb-n is a B-osztályban szerepelhet. Az pedig, hogy melyik csapatunk képviselheti majd a magyar színeket a 2019-es Eb-n, csak az országos bajnokságon derül ki, amely áprilisban zárul. A B-osztály utolsó fordulójának további eredményei: Lengyelország-Szlovénia 10-6, Litvánia-Anglia 5-4, Norvégia-Törökország 7-6, Észtország-Spanyolország 6-5.
Mérkőzés | Győzelem | Vereség | |||
1 | Norvégia | 9 | 8 | 1 | Q – rájátszásba jutott |
2 | Törökország | 9 | 7 | 2 | Q – rájátszásba jutott |
3 | Észtország | 9 | 6 | 3 | Q – rájátszásba jutott |
4 | Litvánia | 9 | 5 | 4 | Q – rájátszásba jutott |
5 | Magyarország | 9 | 5 | 4 | |
6 | Anglia | 9 | 5 | 4 | |
7 | Lengyelország | 9 | 4 | 5 | |
8 | Spanyolország | 9 | 3 | 6 | |
9 | Szlovákia | 9 | 1 | 8 | >C – kiesett a C-osztályba |
10 | Szlovénia | 9 | 1 | 8 | >C – kiesett a C-osztályba |