Török öröm a köbön
Az előző évben még a B-osztályban találkozott egymással a magyar és a török női válogatott, most St. Gallenben viszont már az A-osztályban maradás szempontjából vívtak éles meccset egymással. A törökök a címvédő oroszok, a mieink pedig a németek valamint a csehek ellen szereztek már győzelmet a 2017-es Eb-n, igazolva ezzel, hogy a két osztály csapatai között talán már nincs is jelentős különbség. A két csapat között sem volt az első két endben, 1-1-es állásnál viszont a harmadik játékrész döntő fordulatot tartogatott. Több pontatlan magyar követ követően utolsóra Palancsa Dorottyának kockázatos megoldást kellett választania, ami nem sikerült, így a törökök négy pontot írtak.
A folytatásban sem voltak tekintettel a magyar érdekekre az A-osztályban abszolút újoncnak számító törökök, folyamatosan bonyolították az állásokat, ebből pedig a szünetig nem jöttünk ki jól, a két csapat 7-2-es török vezetésnél tarthatott rövid pihenőt.
A folytatásban a törökök fáradásában bízhattunk, akik a második fordulóban 6-3-as félidei előnyből buktak az olaszok ellen (6-9), érdekes módon ott is egy 4-0-s enddel alapozták meg korai vezetésüket. Ezúttal is volt reményt adó periódus, a hatodik endet ugyanis három ponttal hozta a Palancsa Dorottya, Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, a szülinapos Kalocsai Vera illetve Micheller Dorottya alkotta csapat, amely a hetedik játékrészben egy újabb kritikus állásnál időt kért.
4. forduló |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | Végeredmény |
Magyarország (Palancsa) | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 3 | 0 | X | X | X | 5 |
Törökország (Yildiz) | 1 | 0 | 4 | 0 | 2 | 0 | 5 | X | X | X | 12 |
Ez sem segített, sorozatos hibák jöttek a mieink játékában, a törökök az utolsó kövükkel egészen példátlan módon a nyolcért (!!!) dobhattak, de hibáztak, igaz saját kövük kiütése ellenére végül így is öt pontot írtak. Nem maradt más hátra, mint kezet nyújtani, a 12-5-ös vereséget pedig estig valahogy meg kell emészteni. A török siker azt is jelenti egyben, hogy ebben az esztendőben vélhetően a két győzelem is kevés lesz/lehet az A-osztályban történő bennmaradáshoz, ami viszont jó hír, hogy öt forduló még hátravan a csoportkörből. Palancsa Zoltán edző szerint a törökök ügyesen terelték a köveket a pálya közepére, nekünk nem sikerült széthúzni a játékot, a törökök helyezett kövei pedig szinte kivétel nélkül tökéletesek voltak, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, amelyről Palancsa Dorottya is elmondta véleményét:
A törökökkel egy éve is meggyűlt a mieink baja, akkor a csoportban tőlük szenvedte el egyetlen vereségét (3-5) a Team Palancsa, a B-osztály döntőjében viszont szoros csata után 6-5-re sikerült győzni az akkor még csak 20 esztendős Dilsat Yildiz vezette csapat ellen. Az A-osztály mezőnyét és az eddigi kusza eredményeket elnézve most sem kizárt, hogy találkozik még egymással a két csapat a torna későbbi fázisában. Ehhez azonban biztos, hogy jobb játék kell a magyar csapattól a folytatásban.
A-osztály eredmények, nők 4. forduló:
Törökország – Magyarország 12-5
Svédország – Németország 8-2
Svájc – Oroszország 8-7
Skócia – Olaszország 8-1
Dánia – Csehország 6-3
Az A-osztály állása négy forduló után:
1.Svájc és Svédország 4 győzelem / 0 vereség
3. Skócia és Olaszország 3/1
5. Magyarország és Törökország 2/2
7. Csehország és Dánia 1-3
9. Oroszország és Németország 0-4
A női csapatok nem sokat pihenhetnek, hiszen hétfőn este 20.00-kor újabb fordulót rendeznek számukra, ahol a magyar csapat Olaszország ellen játszik. De ekkor rendezik a két veretlen (Svédország, Svájc) csapat összecsapása mellett a török-cseh, dán-orosz és német-skót találkozókat is. Lesz miért és kiért izgulni tehát újra St. Gallenben a Lerchenfeld Arénában.