Vegyes-páros OQE: 4. nap
Az OQE 4. napján két igen nehéz meccs várt a párosra, hiszen délelőtt a veretlen ausztrálok ellen kellett a jégre állniuk, este pedig a meglepően jól játszó dánokkal csaptak össze.
Palancsa Zoltán, a páros edzője így nyilatkozott a két meccsről:
Magyarország – Ausztrália:
„Ma az alapszakasz utolsó két mérkőzése várt ránk. A veretlen ausztrálok ellen jól kezdtünk ugyan, de a 3. enden több hibát is vétettünk, így sajnos 3 lopás lett a vége.
Az így kialakult 2 pontos hátrányt a 8. end végére sikerült ledolgoznunk. Az extra endben sajnos nem nálunk volt a befejezés joga és hiába játszottunk ekkor már hibátlanul, ellenfelünk sem vétett hibát, így az utolsó kővel kikaptunk (6-7).”
Magyarország – Dánia:
„Az esti – dánok elleni – mérkőzés tétje mindkét páros számára a továbbjutás volt. Ennek megfelelően Dóri és Zsolt is koncentráltan, precízen és kellő magabiztossággal játszott. Végig irányítva a mérkőzést, sikerült nyerni (8-3) és ezzel az első célunkat – továbbjutni a csoportból – elértük!”
Az alapszakasz körmérkőzései ezennel befejezőtek mindkét csoportban. Magyarország az ’A’ csoport harmadik helyén végzett, azonos győzelem/vereség mutatóval Oroszországgal, de az egymás elleni mérkőzés eredményeképpen a harmadik hely Magyarországot illeti.
A csoport
Helyezés | Nemzet | Győzelem | Vereség |
1. | Ausztrália | 6 | 0 |
2. | Oroszország | 4 | 2 |
3. | Magyarország | 4 | 2 |
4. | Németország | 3 | 3 |
5. | Dánia | 3 | 3 |
6. | Spanyolország | 1 | 5 |
7. | Törökország | 0 | 6 |
A ’B’ jelű csoportot, az Ausztrálokhoz hasonló makulátlan mérleggel az Amerikai Egyesület Államok párosa nyerte meg, megelőzve Koreát és Finnországot, akik szintén továbbjutottak a rájátszásba.
B csoport
Helyezés | Nemzet | Győzelem | Vereség |
1. | Amerikai Egyesült Államok | 6 | 0 |
2. | Korea | 5 | 1 |
3. | Finnország | 4 | 2 |
4. | Lettország | 2 | 4 |
5. | Észtország | 2 | 4 |
6. | Japán | 2 | 4 |
7. | Új-Zéland | 0 | 6 |
Csütörtök reggel 9:00 órától, tehát Finnország-Oroszország és Korea-Magyarország mérkőzést rendeznek. A párharcok továbbjutói játszanak a kiemelt csoportelsőkkel (Ausztrália és USA), ahol pedig már a tét az Olimpiai kvóta lesz!
Kép forrása: Steve Seixeiro